Email marketing- az online marketing mumusa, vagy bevétel többszöröző marketingforma?

email marketing

Mi a baj az email marketinggel?

Két évvel ezelőtt Oláh Tamás díjmentes lezárási tréningnapján vettem részt. A piackutatással kapcsolatos gyakorlat keretében 20 perc alatt a teremben ülő többi résztvevőhöz kellett odamennünk és megkérdezni tőlük, hogy mit szeretnek, illetve mit utálnak a saját tevékenységeddel kapcsolatosan.

Az online marketinggel kapcsolatosan kérdeztem annak a 10-12 vállalkozónak a véleményét, akivel ennyi idő alatt sikerült beszélnem.

Képzelheted, hogy mennyire megdöbbentem, amikor arra a kérdésre, hogy mit utálnak, legtöbben a kéretlen leveleket, sok hírlevelet, kéretlen e-mail-es megkereséséket említette.

Bevallom, akkor még csak terveztem a listaépítést, de ezek után a visszajelzések után úgy gondoltam, hogy nem is olyan sürgős az nekem.

Hogyan kezdtem hozzá az email marketinghez?

Pár hónap múlva olvastam Russel Brunson Dotcom Secrets című könyvét, ami teljesen megváltoztatta az email marketinghez való hozzáállásomat.

Az 5. titok a könyvben  három típusú forgalomról szól:

– amit te irányítasz

– amit nem te irányítasz

– ami a tied

Ezek közül természetesen a legjobb az a forgalom, ami a tied. Az egyetlen forgalom, ami a tied, a listád: az olvasóid, követőid, vevőid listája.

Nem kell fizetned a Google-nak, a Facebook-nak, hogy elérd őket. Nem függ egy algoritmustól, hogy eléred-e őket.

Bármikor, újra meg újra kapcsolatba tudsz lépni velük ingyen. Eléred őket a bejegyzéseiddel, az ajánlataiddal, akcióiddal.

Minél nagyobb a listád, annál több bevételre tehetsz szert.

Ezért fontos, hogy a másik két típusú forgalmat is sajátoddá tedd minél előbb.

Forgalom, amit te irányítasz:

Ha hirdetsz a Google-ban, vagy a Facebook-on, a forgalmat oda irányítod a hirdetéseden keresztül, ahova szeretnéd. Akár a honlapod főoldalára, egy termékoldalra, szolgáltatásod oldalára, a lead mágnesedhez, vagy egy adott bejegyzéshez.

De minden egyes alkalommal, amikor el akarod érni ezeket a látogatókat, fizetned kell a Facebook-nak, vagy éppen a Google-nek.

Ha ugyanakkor feliratkoznak az e-mail listádra, akkor legközelebb már nem kell a hirdetésért fizetned.

Forgalom, amit nem te irányítasz:

Nem te irányítod a Facebook, Instagram, Pinterest, Linkedin és egyéb közösségi média oldalakról érkező forgalmat, de a keresőoptimalizálásból érkezőt sem.

Például valaki látta egy bejegyzésedet a Facebook-on, esetleg rákeresett a honlapodra, majd kis idő múlva tovább is állt…Így ha nem kerül fel az e-mail listádra, örökre elveszítheted.

A legnagyobb email marketing leckém

A DotCom Secrets könyvben olvasottaktól felbuzdulva megalkottam az első csalimat, landing oldalt készítettem és a hírlevél küldő szoftverrel is megbarátkoztam.

Az  első két napon 45-en iratkoztak fel az email listámra csak Facebook-ról. Így első nekifutásra, hirdetés nélkül, meg voltam elégedve magammal.

Harmadik nap jött a feketeleves. Megszűntem létezni a Facebook-on…A saját profilom és az oldalam is le lett tiltva. Egy héttel később, amikor rákérdeztem, hogy miért, minden indoklás nélkül visszakaptam mindent.

Később azt is kiderítettem, hogy a letiltásnak nem volt köze a csalimhoz, valakinek egy vicces posztját megosztottam, és azért tiltottak le…

Amit addig elméletben tudtam, hogy a közösségi média oldalakon csak „bérlő” vagyok, akinek bármikor kitehetik a szűrét, most hirtelen valósággá vált.

Egyszer és mindörökre megértettem a listaépítés fontosságát.

Mikor érdemes elkezdened az email marketinget?

A listaépítést, az email marketinget az első perctől érdemes elkezdened.

Ha csak két látogatója van a honlapodnak, vagy 50 követőd van a közösségi média oldaladon, akkor is. Miért veszítenéd el őket? Ahogy növekszik a vállalkozásod, a listád is növekedni fog. Addig profivá válhatsz. Jobb szövegeket írhatsz. Személyesebb kapcsolatot alakíthatsz ki az olvasóiddal. Tanulhatsz a visszajelzéseikből.

Mi az email marketing 9 legfontosabb előnye?

  • Költséghatékony– az email marketing költségei sokkal kisebbek lehetnek, mint bármelyik másik marketingforma esetében. Az e-mail marketing megtérülése 4200%. Az e-mail 40%-kal jobban konvertál, mint a Facebook. A legtöbb email marketing szoftver esetében több száz feliratkozóig ingyenes a szoftver használata.
  • Könnyen és gyorsan kivitelezhető– a legtöbb hirlevél-küldő szoftver kész sablonokat bocsájt a rendelkezésedre
  • Engedélyalapú– az e-mail listádon csak olyan személyek szerepelnek, akik engedélyt adtak arra, hogy emailt küldj nekik.
  • Személyre szabható és szegmentálásra alkalmas – a listádon lévők olyan üzeneteket kaphatnak így, amelyek valóban érdekli őket, ezzel is növelheted az elköteleződésüket,
  • Mérhető eredmények– nyomon követheted, hogy hányan nyitották meg, kattintottak a levélben lévő linkre, stb. Tesztelheted a különböző címeket, felépítéseket és ez alapján optimalizálhatod a kampányaidat.
  • Automatizálható– beállíthatsz és ütemezhetsz e-mail kampányokat, nem kell a kiküldés időpontjában írnod a levelet. akár hetekre, hónapokra előre is beütemezheted.
  • Könnyen megosztható– a feliratkozóid egy gombnyomással továbbküldhetik az üzenetedet ismerőseiknek, barátaiknak
  • Bárkit el tudsz érni vele– az emberek nagy többségének (több, mint 90%-ának) van e-mail fiókja.
  • Folyamatosan kapcsolatban tudsz maradni a feliratkozókkal – kapcsolatot építhetsz feliratkozóiddal jóval azelőtt, hogy vásárolnának, lehetőséget adva nekik, hogy megismerjenek, megbízzanak benned. Megoldhatod az esetlegesen felmerülő problémáikat a vásárlással kapcsolatban. Visszatérő vásárlásra bírhatod őket, miután már vásároltak.

 

Hogyan kezdj hozzá? Hogyan tudod megtanulni az email marketinget?

 

Nagyon sok információt találsz online email marketinggel kapcsolatosan. A Udemy-n van néhány ingyenes tanfolyam is, illetve YouTube-on is számos videó van.

A legfontosabb, hogy kezdj hozzá. Ne várj arra, hogy minden tökéletes legyen.

„Nincs képlet a tökéletes e-mailhez – a hiteles és őszinte üzenetküldés működik.”

Ha értesz angolul, a ConvertKit kezdőknek szóló 2 ingyenes workshop-ját mindenképpen ajánlom a figyelmedbe:

  1. Listaépítés:

– 3 dolog, amit tenned kell email listád bővítéséért

– egy listaépítési terv, amelyet már ma elkezdhetsz megvalósítani

– lépésről- lépésre útmutató a listaépítési rendszered beállításához

  1. E-mail írás:

– hogyan kezdj hozzá az e-mailek megírásához

– a 3 legfontosabb email, amely bizalmat épít és növeli az értékesítést

– hogyan írj könnyedén e-maileket.

Összegzés

Az email marketing nem azonos a spamküldéssel. A feliratkozóid bizalmat szavaznak neked azzal, hogy megadják az e-mail címüket. Ha olyan tartalmakat, promóciókat küldesz nekik, ami érdekli őket, hasznos nekik, hosszú éveken keresztül a listádon maradnak. Nem kell hirdetésekre költened, hogy újra meg újra elérd őket. Vásárolni fognak tőled és jó híredet keltik.

„Az e -mail az internet Jason Bourne-je: valaki mindig megpróbálja megölni. De nem lehet!” – Abdul Aziz

A bejegyzésben előfordulnak parnerprogramok linkjei, amelyeket követve, ha vásárolsz, jutalékban részesülhetek. Előre is hálásan köszönöm, ha megteszed. Ezért neked nem kell többet fizetned, ugyanannyiba kerül, mintha egyenesen az eladótól vásárolnál.

Természetesen lehetőséged van az adott terméket úgy is megvásárolni, hogy a Google-ban rákeresel, nem az én linkemen keresztül.

Scroll to Top