A visszautasítástól való félelelm
A visszautasítástól való félelelm

A visszautasítástól való félelem a legjobb üzleti ötletet is meghiúsíthatja, de létezik erre egy terápia vagy edzésterv, amelynek a segítségével leküzdheted.

A visszautasítástól való félelem miatt nagyon sok üzleti elképzelés csak álom marad.

Mert az emberek bele sem kezdenek a megvalósításukba attól való félelmükben, hogy nem találnak partnert, akivel az üzletet megvalósítsák vagy befektetőt, aki ezt finanszírozza vagy nem találnak vevőt a termékükre, szolgáltatásukra.

Ezt fejben eldöntik, anélkül, hogy bárkit is megkérdeznének. Így saját maguk állnak az álmaik megvalósításának útjában. Gondolhatod azt is, hogy ezzel megkímélik magukat a kudarctól, nem kell kilépniük a komfortzónájukból, nem kell elszenvedniük egyetlen NEM-et sem és az ezzel járó frusztrációt, rossz érzéseket sem. Ugyanakkor egyértelműen elesnek a sikertől azzal, hogy meg sem adják a lehetőséget maguknak arra, hogy az ötletből eredményes üzlet legyen.

A visszautasítástól való félelem életünk minden területén hátrányosan érinthet, korlátokat szabhat.

A visszautasítástól való félelem miatt:

  • elszalaszthatod életed szerelmét, mert nem mered randira hívni.
  • nem kapod meg a fizetésemelést, vagy előléptetést, amiről úgy gondolod, hogy megérdemled, de nem mered megkérdezni a főnöködet.
  • aláírsz egy számodra előnytelen szerződést a szolgáltatóval, mert nem mered megmondani, hogy neked nem mindenben felelnek meg az általa megszabott feltételek.

Nem állítom, hogy mindig, minden esetben csak kérned kell és megadatik. Az azonban tény, hogyha meg sem kérdezed, akkor az esélyt sem adod meg magadnak arra, hogy bármit is megkaphass.

A visszautasítástól való félelem pszichológiája

Amikor egy kérésüket elutasítják, az emberek ezt általában a személyük elutasításaként kezelik. Úgy érezhetik, hogy ők nem elég jók, szépek, okosak, ügyesek. Negatív érzéseket kelt bennük, így gyakran feladják az első próbálkozás után.
Ha meg túllépnek ezen, és tovább próbálkoznak, akkor már eleve úgy tehetik fel a kérdést, hogy automatikusan elutasítsák ezt. Ha nem is konkrétan azt kérdezik, hogy „ugye nem akar nekem fizetésemelést adni?”, de ezt árulja el a mimikájuk, a testbeszédük, a hanglejtésük.
Vagy ha az első bankban visszautasítják a hitelkérelmüket, a másodikba már szégyenlősen mennek be, növelve az elutasítás esélyét.
Nemhogy a céljukat nem érik el, de emellett még megalázó helyzetbe is kerülnek.

 Ha csak egy igenre van szükséged, de ehhez tíz, vagy száz elutasításon kell túltenned magad, hogyan tudnál sebezhetetlenné válni?

Van jó megoldás a visszautasítástól való félelem leküzdésére?
Igen, van.
Létezik egy olyan „terápia”, amelynek a segítségével a leggyávább nyúl is bátor oroszlánná válhat, és emellett még szórakoztató is.
Megtanít arra, hogy ne vedd személyes támadásnak az elutasító válaszokat, ezeket pozitívan kezeld. Fejleszti az érzelmi intelligenciát, a másikra való odafigyelés képességét. Megtanít arra, hogy jobb kérdéseket tegyél fel, és így nagyobb eséllyel kapj pozitív válaszokat. Végül megtanít arra is, hogy ez egy játék a számokkal. Bármilyen területen, egy bizonyos számú „nem” után lesz egy „igen” is, és neked erre az egy „igen”-re van szükséged.

 Jia Jiang és a 100 nap visszautasítás terápia

Jia Jiang hatévesen élte át azt, hogy mennyire borzalmas érzés, amikor az embert elutasítják. Ez a tapasztalat harmincéves koráig elkísérte, kísértette, amikor vállalkozóként egy befektető elutasítása miatt annyira maga alá került, hogy majdnem feladott mindent, amit addig felépített. Akkor talált rá az interneten a Jason Comely kanadai vállalkozó által kifejlesztett „elutasítás terápia” kártyajátékra.

A játék segítségével a visszautasítás pozitív tapasztalattá válik.

Harminc nap alatt kell naponta egy-egy elutasítást kapni, a kártyalapokon található feladatokat teljesítve.                                                      Az egész egy játék és mivel nincs tétje, úgy küzdheted le a félelmeidet, gátlásaidat, hogy közben nem veszíthetsz semmit.
Jia úgy gondolta, hogy neki nem elég a harminc nap, ezért 100 naposra tervezte az „edzésprogramot”.

A TEDx-en az előadása nem csak tanulságos, hanem vicces is, mindenképpen érdemes megnézni:
https://www.ted.com/talks

Naponta újabb és újabb kihívásokat teljesített, ezeket levideózta és megosztotta a youtube-on. Már a harmadik napon több mint ötmillióan nézték meg a videóját.
A hátrányból előnyt csinált, sikert kovácsolt abból, ami nem is olyan régen még az életét keserítette meg.                                      Megvásárolta a jogokat, és ma már az övé a Jason Comely által indított https://www.rejectiontherapy.com oldal is, ahol a blogját olvashatod. Itt lehet megvásárolni az eredeti kártyajátékokat, és a Jia által írt sikerkönyvet is.
A félelmeit leküzdve, ma emberek millióinak nyújt inspirációt, hogy felülkerekedjenek a gátlásaikon, túllépve a korlátaikon bátrabb, jobb életet éljenek.
A Jia által végigcsinált „100 nap visszautasítás” videóit itt tudod megnézni:
https://www.rejectiontherapy.com/100-days-of-rejection-therapy/
Végigkövetheted, amint az első napon kapott visszautasítás után szinte menekül, később meg egyre nehezebbé válik olyan kihívást találnia, hogy elutasítsák. Ahol elutasításra számít, vagy közönyre, ott kedvességre, pozitív hozzáállásra talál. Nem az emberek változtak meg, hanem ő.

 Te is megteheted, ha elkötelezed magad. Ha valóban akarsz változtatni.

Ha elutasítás-ellenállóvá akarsz válni.                                                                                                                                                                            Te is részt vehetsz a humoros játékban, aminek egyetlen tétje van, éspedig az, hogy immunissá válj a visszautasításra.

Harminc nap alatt elérheted ezt. Naponta csak egy olyan helyzetet kell teremtened, amikor visszautasítanak.
Használd a Jia kihívásait, például kérj kölcsön egy idegentől, csengess be valakihez, hogy engedje meg, hogy elültess egy virágot a kertjében, kérj meg öt idegent egy boltban, hogy mondjanak egy bókot neked, és viszonozd ezt, keress állást egy napra, kérj egy bónusz hamburgert, vagy kérd meg az eladót, hogy elkészíthesd a sajátodat, stb..                                                                                                           Vagy kitalálhatsz saját feladatokat, a lényeg, hogy ne add fel, és közben jól szórakozz.

Jia-nak a bukás meghozta a sikert, de nem dől hátra a babérjain. A hallgatói, olvasói, nézői sikertörténetei, amelyeket a visszautasítás terápiának köszönhetően értek el, arra készteti, hogy még több emberen próbáljon meg segíteni. Az új terv egy mobil applikáció, amely lépésről lépésre segít majd a célok elérésében.
Ha szeretnél részt venni az új applikáció tesztelésében, itt jelentkezhetsz.

 Játssz te is, hogy bátrabb legyél, mint egy oroszlán, és minden visszautasítás egy lépéssel közelebb vigyen a céljaid eléréséhez!

Önismeret, önfejlesztés témakörökben további bejegyzéseket olvasnál?

Íme a legolvasottabbak:

A halogatás csapdái- a kisördög nem alszik, de legyőzhető

A problémamegoldó képesség fejlesztése

Hatékony időbeosztás- vevőszerzésre optimalizálva

Fotó:
https://pixabay.com

Scroll to Top